Már rég lekerült a karácsonyi ajtódísz, úgy gondoltam éppen itt az ideje, hogy készítsek egy újat. Igyekeztem olyan anyagokat használni hozzá, ami volt itthon, csupán szalagot és a koszorú alapot kellett külön beszereznem.
Horgoltam, varrtam, festettem végül pedig mindent a helyére ragasztottam.

Így készült:

Mivel imádok horgolni, nem is volt kérdéses, hogy készítek pár virágocskát. Ezekhez kapóra jönnek a maradék fonalak, mivel 1-1 darabhoz nem kell nagy mennyiség.
A minták hozzájuk itt találhatóak:
nagy kék rózsakis kék virágocska
nagy szürke virágkis szürke virág

Ne aggódj, ha nem tudsz horgolni! Ha még mindig nem érzel úgy, hogy itt lenne az ideje megtanulni, elkészítheted csak textil vagy papírvirágokból is. Mindkettőhöz rengeteg ötletet találsz Pinterest tábláimon itt és itt.

A textilvirágokhoz először egy csíkot vágtam az anyagból, azokat kis négyzetekre vagdostam, majd a négyzetek széleit ollóval lekerekítettem. Nem baj, ha nem egyforma méretűek és formájúak. Az így kapott korongok széleit óvatosan gyertyával körbe “égettem”, de csak annyira, hogy az ne színeződjön el és ne kapjon lángra.

Így jöttek létre a kis szirmok, melyeket összeöltöttem, a közepükbe pedig gyöngyöt varrtam.
Ezzel el is készültek a virágocskák.

A madárkákat régebben készítettem, maradék levegőn száradó gyurmából süti kiszúróval, hogy majd jó lesz valamire.
Fehérre festettem majd Umbra antikoló pasztával óvatosan összemaszatoltam.

A virágokat ragasztópisztollyal rögzítettem a koszorúalapra. Ezután, hogy fel is tudjam akasztani, egy darab drótból kampót hajlítottam, ez a hátoldalon kapott helyet. Pont a masni mögött, így rejtve marad. A madárkát egy szalagra kötve az alaphoz ragasztottam, végül a masni is a helyére került egy kis csipkével együtt.

Ilyen lett az új, tavaszi ajtódíszem:

Ha tetszett a bejegyzés és kíváncsi vagy a következőre, kövess Facebook-on is: Ötletszikra – A kreatív oldalam!