Kreatív hobby

Kreatív hobby

Csináld magad babaház

Kis házikón pöttöm tető, kicsinyke ablakában parányi virágok. Pinduri szobában apró bútorok, azokon csipetnyi mütyürök. Elkészült a csináld magad babaházam, mert ezt is ki kellett próbálnom. DIY miniature dollhouse néven található meg a külföldi rendelős oldalakon, én is innen szereztem be az enyémet. Nagyon sokféle kapható, de úgy gondoltam, hogy elsőre egy kisebb is megteszi, …

  • Kreatív hobby

    Húsvéti ötletek: Ajtódíszek

    Amikor kitaláltam, hogy megírom ezt a sorozatot Húsvétra, több elkészíteni való dolog is járt a fejemben. Ezek közül kettőt már láthattatok: a nyulakat és a tojásokat. Itt, most a harmadik részben pedig a tavaszváró ajtódíszeimet szeretném megmutatni. Ezzel be is fejezem a kis kitérőmet, amit a húsvéti alkotások felé tettem. A továbbiakban, elsősorban azon terveim …

  • Kreatív hobby

    Húsvéti ötletek: Tojásvariációk

    Minden ünnepnek megvannak a saját kis szorosan hozzá tartozó, nélkülözhetetlen elemei, ami nélkül nem is lenne az igazi. Ilyen a Húsvét is, ami elképzelhetetlen például tojás nélkül. Ezért ezen bejegyzéssorozatom második része a húsvéti tojásokról szól, megmutatom hogyan készültek az enyémek. Az előző részben a papírnyulaké volt a főszerep. A kisebb tojást a piacon a nagyobbat …

  • Kreatív hobby

    Húsvéti ötletek: Papírnyulak és egy bárány

    Ahhoz képest, hogy idén nem terveztem semmilyen dekorációt készíteni Húsvétra, rögtön egy sorozattal állok elő, melynek első részét olvadod most. Addig-addig nézelődtem, hogy megjött a kedvem hozzá és már azon kaptam magam, hogy hazafelé a hobbibolt felé vettem az irányt. Ebben a részben azt szeretném megmutatni, hogyan készültek ezek a bájos papírnyulak és a bárány. …

  • Kreatív hobby

    Madárkás ajtódísz textilvirágokkal

    Már rég lekerült a karácsonyi ajtódísz, úgy gondoltam éppen itt az ideje, hogy készítsek egy újat. Igyekeztem olyan anyagokat használni hozzá, ami volt itthon, csupán szalagot és a koszorú alapot kellett külön beszereznem. Horgoltam, varrtam, festettem végül pedig mindent a helyére ragasztottam. Így készült: Mivel imádok horgolni, nem is volt kérdéses, hogy készítek pár virágocskát. …

  • Kreatív hobby

    Gyémántszemes mozaik

    Több ezer darab apró, csillogó kövecske, melyet egy előre ragasztóval lekent vászonra kell a megadott szín szerint elhelyezni. Azt gondoltam, hogy nekiülök és nagyjából két óra alatt el is készülök vele, mert nincs ebben semmi bonyolult. Nincs is, de mégis meglehetősen sok időbe telt, pedig ez még nem is számít nagy képnek. Legalább 7-8 óra …

  • Kreatív hobby

    1 éves lett a blogom!

    Ez alkalomból ezt a kis videót készítettem a 2017-ben készült munkáimról. Fogadjátok szeretettel! Néhány szó összegzésül az elmúlt 1 évről: 23 blogbejegyzés Új weboldal Varrtam, horgoltam, ragasztottam, festettem, gyurmáztam, tündérkertet, világítótornyot és szélmalmot és még sok mást is készítettem. Megszámlálhatatlanul sok órát töltöttem alkotással, én kikapcsolódtam, munkáimmal pedig örömet okoztam másoknak. Sok tervem van, sok olyan dolog …

  • Kreatív hobby

    Így kezdődött a Sizzix szerelem

    A Facebook-on található egyik kreatív csoportba belépve találkoztam először ezekkel a jópofa kis sablonokkal, amik igazából kivágókések. Nekem nagyon megtetszettek és el is terveztem, hogy nekem is kell ilyen, azonnal rendelek és Karácsonyra majd ezekkel készítem a képeslapokat. Nagyon vártam, hogy megérkezzenek, amikor a kezemben volt a csomag és kibontottam csak akkor döbbentem rá, hogy …

  • Kreatív hobby

    Karácsonyi dekoráció

      A korábban horgolt csillagok és hópelyhek, valamint a szódabikarbónás díszek felhasználásával készítettem ezt a karácsonyi dekorációt. Szükség van hozzá egy darab falécre, amit a megfelelő helyeken ki kell fúrni és megcsiszolni sem árt. Pentart Dekor Paint Soft festék törtfehér árnyalatával kentem le egy rétegben. Nem baj, ha nem fed rendesen. Száradás után finom szemcséjű …