ajtódísz

  • Kreatív hobby

    Húsvéti ötletek: Ajtódíszek

    Amikor kitaláltam, hogy megírom ezt a sorozatot Húsvétra, több elkészíteni való dolog is járt a fejemben. Ezek közül kettőt már láthattatok: a nyulakat és a tojásokat. Itt, most a harmadik részben pedig a tavaszváró ajtódíszeimet szeretném megmutatni. Ezzel be is fejezem a kis kitérőmet, amit a húsvéti alkotások felé tettem. A továbbiakban, elsősorban azon terveim …

  • Kreatív hobby

    Madárkás ajtódísz textilvirágokkal

    Már rég lekerült a karácsonyi ajtódísz, úgy gondoltam éppen itt az ideje, hogy készítsek egy újat. Igyekeztem olyan anyagokat használni hozzá, ami volt itthon, csupán szalagot és a koszorú alapot kellett külön beszereznem. Horgoltam, varrtam, festettem végül pedig mindent a helyére ragasztottam. Így készült: Mivel imádok horgolni, nem is volt kérdéses, hogy készítek pár virágocskát. …

  • Horgolás

    Tengerész hangulatban

      Megállíthatatlanul közeledik a nyár vége, minden perc napsütést ki kell használni, ezért is csak most írom ezt a bejegyzést, holott már vagy két hete elkészültem ezekkel. Ma pihenő, kreatív napot tartottam. Talán ezek a tengerész hangulatú apróságok tudnak majd egy kis nyári meleget csempészni a hűvös őszi napokba is.     Az egész azzal …